Skócia mosolya
Többet nem adhatott, nem is kértem, inkább elvett belőlem.
A természetellenessel határos, a magam számára valóban természetellenes volt a vonzódásom. Öt évig éltünk együtt.
Emlékszem: mikor először láttam, a szemem nem tudott betelni a látvánnyal, távolinak, megfoghatatlannak és rejtélyesnek tűnt. Emlékszem: mikor először találkoztunk, átkoztam rossz soromat, hogy ide vetett, sírtam. Aztán nehezülő hónapok követték egymást, beleszoktam.
Méltatlankodó hangom sosem hallatszott a szobámon kívülre. Az együttlétek alatt törtem magam, de utánozó majomtehetségem hiányának köszönhetően soha nem tudtam megszokni a különcségeit. Mert ő egy különc. Egy ideig mulattatott, aztán mulattatott mások igyekezete, törekvésük, hogy eggyé váljanak a választottammal.
Minden áldott este lelkemet Istenre, a gondolatomat a szélre bíztam. Arra a szélre, amelyik hegyeket korbácsol az ölelő tengervízéből. Csitulva, lágyan ringatta ábrándvilágomat, az útfélre plántálva azt. Mert ezek tettek boldoggá, ezek hevítettek, ezek csigáztak el, ezektől tértem haza kéjes bódulatban, és ezek tettek érzéketlenné iránta.
Elfogott a valóság utáni vágy.Hiányzott az életem.
Vajúdott, s én szenvedtem, nem akart a világra jönni, nem az Istennek sem, Isten segíts, mutass hajlandóságot! Megszületett, a gondolat. Elhagyom, otthagyom, elegem van belőle, elegem van a szeretetlenségből, a meg nem értettségből, elegem van az örökös mosolyából. És…és…ő csak mosolygott.
Reggel fölébe hajoltam, mint minden reggel. Úgy vártam az első pillantását. Vártam, közben tombolt bennem a düh, a megvetés az alvó nő iránt, akinek a rabszolgája vagyok. Hirtelen ráébredtem, hogy lassan meguntam, belefáradtam, de úgy, hogy elfelejtettem szeretni.
Mintha hirtelen láng gyúlt volna, égette hevemet. Rögtön tudtam, éreztem, megértettem: vége, vége örökre.
Isten veled Skócia.
És Ő… mosolygott erika bújtatta dombjai között.
Néhol dagályos és kissé túlzó, de a gondolat, az érzés követhető.
VálaszTörlésA távolság nem ugyanakkora, nem mindegy, hogy honnét nézzük a Holdat. Nézhetjük Itthonról és nézhetjük külhonból is. De ha nem hazulról nézzük, akkor csak mi látjuk bele a rőzsehordó asszonyt. Az odavalók, az otthoniak, egészen mást látnak benne.
VálaszTörlésÁm a hold forog még minden földi körül, úgy forgunk mi is a legföldibb dolog körül- Ez, pedig a magányosság.
A hold is oka, hogy ennyire dagály(os) lett Skócia mosolya.
Köszönöm a hozzászólást.
Barátsággal: Farkasdi
Kedves Farkasdi!
VálaszTörlésKöszönöm a kedves helyreigazítást a nyers és egyszerű mondatom után.
A távolság ugyanakkora ,csak a szem más amivel bámuljuk itthonról, vagy máshonnan. S valami soha nem változik. De a hold igen, hóról hóra, s ezt a változást kellene kicsit követni, no nem a ciklikusságát, hanem a változtatás képességét. Csak így lehet elmozdulni, s kevésbé egyedül lenni, bárhol (s ez nem csak fizikai helyszín, hanem leginkább nem)! További szép mondatokat és vigyázni a szavakkal!