Az apák jogai

Az apák jogai

Láttam  az aggodalmat, félelmet, haragot, gyűlöletet, könnyes szemeket, az ismeretlen ember felé áradt.

Nos, hogy miért is kezdem ezt a történetet a végével. Talán bizonyságául annak, hogy megtörtént, és igaz történetet mondok el.
Gyöngéd  és lenge dolgokról gyöngéden és lengén illik beszélni. Durva és nehéz dolgokról? Durván, és…nehezen kezdek bele. De mielőtt belekapnék, óvatosan iktatnék ide egy kiegészítő elmélkedést. Az apa- gyerek- anya viszonyáról, erről a hármas kapcsolatról. Az emberi kapcsolatról, annak tartásáról, ahol még vagy már nincsenek szavak. Mert a nézésben és a szavakban lelhető fel a boldogság, mert csak itt van föltétlen szabadság, titkok és mélységes kíméletlenség. Az elvált szülők kapcsolatában lehetséges mindennemű viszony és kapcsolat, langyos és lagymatag, jó és rossz, mert  polgári konvenció határozza meg, ami tompítja és korlátozza. Itt a szó uralkodik, ami vad az első megnyilvánulásban, amely idegen a szentségek néma aurájától, mondhatom, minden szó önmagában is mint ilyen, már frázis. Szokásjog, ami az anyát illeti, azt a szegény elhagyott anyát, aki a véreinket egymaga neveli. akinek mindent elhisznek, mert a véreinket egymaga neveli, tudatosan a gonosz ember ellen. Mint ilyen, jó hadvezér, tervét jó előre kigondolván, lassan, de biztosan építkezik egy matriarchális társadalomban, a polgári konvenciók bástyái mögé bújva. Pellengéren marasztva bennünk, védtelen…

Apanapos vagyok, engedélyt kértem a gyerekláthatásra, ami jár. Engedély megadva.
Siettem, mert apanapos vagyok, és az engedély megadva. Be sem tettem a lábam,  már kezdődött a régi nóta. – A legjobb a halott apuka, a hallottakat meg sem hallottam, elengedtem a fülem mellett, és a fülem mellett elengedett hallottak mindjárt mást hoztak, valami újat, ami a fülem botját mozgatta, énemet verve . Mindezt a gyerekek füle hallatára. El szerettem volna vinni a gyerekeket, mert ami jár, az jár. És most kezdődött a gyalázat. Persze elébb a pénzek gurultak szanaszét, java a féltestvérekhez, és ígéretet kaptam, hogy néhány gurul  belőlük az ügyvédi kamarának is. - Gyerekek, apátok nektek semmit nem ad, nem is szeret benneteket, azt a másik hármat szereti. Ugye nem is ismeritek.- Nem ismerünk, apa - mondták a gyerekek.  A gyalázat cseppent,aztán csurrant majd ömlött, mint víz a  kopott, ördögfejes templomi vízköpőkből. A gyerekek az asztal alatt keresték menedéküket, hiába… nincs olyan hely, ahol biztonságban érezhetik magukat. Persze az édesanya köré gyűltek, sírtak, zokogtak.
Nem bírtam tovább maradni. Apa, tűnj el innét!- kiabálták mindhárman.
Az édesanya, gyerekek – apa, azt hiszem, igazán most váltunk csonka családdá egy anyajogú társadalomban, ahol az emberek elfelejtettek  saját szemükkel nézni, és hajlamosak a mások által nézett, „valós”, tapasztalatokra, dolgokra támaszkodni.
Láttam a gyerekek szemében…