Templomban. (2008) Sopron
Hogy miért szeretek templomba járni? Nem vagyok hívő, ezt mindjárt szeretném tudatni! Persze ha valami fáj, netán bánt, Istenhez fordulok, én is. Gondolom, most sokan megkérdezik, akkor? Miért? Hát kedves barátaim a hangulatáért, és mert az ember fiát, olyan különös érzés tartja fogva odabent.
Nehezen nyílik a templomajtó. Be kéne olajozni, mert nyikorog és a vaskos kovácsolt vaspántok, nehezen fordulnak sarkaikon. Szorulnak, amikor nyitnám. Úgy látszik… Az út nem egyszerű, az Úr színe elé. Kinyitom a nehezen nyíló ajtót. Minden szempár felém figyel, ahogy elhaladok a sorok mellett. Lépteim isten káromlóan hatnak ebben az ünnepélyes csendben. Nem nézek vissza, de érzem, amint összesúgnak mögöttem. „Ki ez? Nem ismerem.” Legnagyobb bámulatukra, közéjük ülök. Igen, beülök az első sorba… az idősek közé. Ők mindig elől ülnek, és azt hiszik övék az elsőbbség.
Mondom ezt fiatalságom tudatában, de sosem a koros a soros. Elszégyellem magam. Reccsen a pad, ahogy behuppanok. Evvel pontot téve önnön dorgálásomra.
A vaskos falakból felém omlik a múlt penetráns szaga, ezzel téve azt időtlenné.
Valami áhítat lesz úrra rajtam, valami megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. Próbálkozhatnék a megmagyarázhatatlannal hétféleképpen, de nem fogom fejtegetni, tekintettel a szentségekre. Érezni kell.
Behunyom a szemem igazodván a hely szelleméhez. Próbálok meríteni az elkopott századok hangulatából, ami kifogyhatatlan és eredeti. Nincs túl polemizálva.
Már érzek valamit! Hallom a karzatról az angyalok egyszólamú bús énekét, és az emberek áhítatos csodaváró imádságát. A miséből nem értek semmit, számomra idegen nyelven prédikálják. Latinul.
Rezzenek! Hallom „szeresd felebarátodat", és már nyúlnak felém a kezek. Félénken nyújtom a magamét, és egy halk Böszörményit elrebegek. Értetlenül néznek, megérthetetlenül nézzük egymást. Biztosan halkan mondtam azért nem hallották!
Csak a szentek szájára csalt mosolyt az alábukó erőtlen esti napsugár, ahogy testét törte az ólomüveg ablakon át. Mikor a harangok megszólaltak, helyük elhagyására kényszerítvén a galambokat, kik szárnyuk verdesésével milliónyi porszemet ventiláltak a templomba a harangkötél vezetőn át. Ezzel fura fény-por játékot idéztek elő. Valóban, mintha arany hullna a mennyből, és nem angyal, evvel is növelve hitbéli erősödésemet.
Rácsodálkozom a szomszédjaimra. Öregek és aggok. Töpörödöttek. Alig látszanak ki a megbarnult padokból, amit valószínűleg a szép szüleik is koptattak, nem kisebb reménnyel. Talán nagyobb sikerrel.
De uram bocsáss, így múlik el a világ dicsősége!
Nézem őket, kopott fekete ruhájukban, és hallgatom imádságukat. Nézem, ahogy imára mozdul a szájuk. Ősz hajuk kivillan az álluk alatt megkötött kendő alól, fehéren-feketén. Kezük akár a téli fa, száraz és látszólag élettelen. De mégsem! Pergamenre aszott kezükön látszik az élet jele, amint imára kulcsolják. Látszódnak a vénák, mint viszik a reményt vékonyodó ujjaikba, kezükben vén, búcsú járta rózsafüzért szorongatnak. Még leánykorukban kapták! Hozzájuk tartozik most, és majd mikor kezük köre fonják, mint valami utolsó segítséget, az utolsó mentséget, mint végső útitársat. Mindörökké.
Bár nem tudhatom, kinek merre hajlik az útja. Olvastam egy fura riportot mi szerint az ember nem is társas lény, mert egyedül hal meg! Lehet, hogy igaza van?! Elkanyarodtam. Itt a templomban érezhetsz valamit. Valamit, ami erőt ad. És nem utolsó sorban malasztért esenghetsz, megkapaszkodhatsz benne, mint fuldokló a szalmaszálban, ha erős a hited.
Érzed elődök hitét magadon,
Alant vannak, s romlik a név is.
Felettük, eljárt az idő! Megadón,
Feledésbe süllyednek, vádlón
Nem véletlenül építették a templomokat nagyra, az a célja, hogy az ember kicsinek érezze magát benne, a hangosan mondott imák elősegítik az ösztönzést. Ha az ember sokáig járna templomba, rájönne, hogy azok az ártatlan, padban űlő öregek néha nagyon rossz indulatúak is lehetnek.
VálaszTörlés(Az előttem szólóhoz) Szeretném hinni, hogy ennél mégis csak magasztosabb helyek a templomok, az ódonok, a csúcsívesek, csipkés kőfalúak. Az emberek meg, hadd legyenek emberek, nem rájuk kell figyelnünk!
VálaszTörlés(A szerzőhöz) Kedves Zoli, én azt gondolom mégis csak hívő vagy, ne hagyd abba, mert fontos, hogy higgyünk valamiben! További hasonlóan szép írásokat neked és magunknak!