2013. január 6., vasárnap

Kopott gondolat



Kopott gondolat

Elém jön lágy orgona illatával és omló földszagával az emlékezés, amint belépek a régi kapun, a sírkertbe. Odamegyek szeretteimhez, leülök kopott síremlékükre. Szívemben vannak. Eszembe jutnak kedves mesék, kedves történetek, gyerekes csínytevéseim. Körülnézek. A templom, nem is tudom, olyan furcsa, valahogy kisebb lett. Valamikor szinte összenőtt az éggel. Szép, régi emlék.
A Nap sugarai megtörnek, szomorúságba temetkeznek a frissen hantolt sírokon. Az égen a felhők, akár az elveszett bárányok, keresik a nyájat…
Ülök kopott emlékeimen.
A múlt összeér a jelennel, a jelen a jövővel és a jövő a múlttal. Tökéletes körforgás. Közhelyek, de számomra valószerűek. Olyanok, mint pont a mondat végén. Mindent lezárnak, akár a sírhantot az omlós föld illata.
Ülök a kopott emlékeimen.
A csendben, a szőlővesszők most szülik első leveleiket, és boldogan hajolnak a Nap felé, áldást kérve a bolyhos újszülöttekre. Segítségül hívják a madarakat, akik a jóságos napot dicsérik.
- Hagyjátok, nem vagyok már fiatal, és különben is, még sosem láttatok, csak a melegemet érzitek. Mindig akkor jöttök, amikor segítségre szorultok. Amikor valamit nagyon szeretnétek, csak akkor jelentkeztek - szólt a Nap. 
- Nem - susogták a vak szőlővesszők erőtlenül, mert érezték a Nap igazát, melegét.
- Érveléseitek semmivé foszlanak az értelem sugarában, elpárolognak, mint vízcsepp a déli napsütésben. Értenetek kellene a tökéletes körforgást. – Tettetett sértődöttséggel, mert haragudni képtelen, a Fertő-tó fölé hajolt.
Ülök kopott emlékeimen.
Az emlékezés virágszálai fájdalmas csokorban hervadozva, lágy orgonaillatukkal átölelnek.

2013. január 3., csütörtök

Mindenszentek előtt



 Mindenszentek előtt

Koszorút árult az ismerős néni a soproni piacon kereken hét napig. Mint minden évben, idén is egy héttel előzvén a Mindenszenteket.
Ott találkoztunk év múltával, ahol elváltunk, amiben nincs semmi meglepő, mert úgy is köszöntünk el…, hogy egy év múlva ismét itt, a soproni piacon találkozunk. Természetesen csak akkor lesz valami  a találkozózóból, ha megérjük mindketten a találkozás napját.
Megértük.

Az ismerős néni

Szép arcú, kurta növésű és nemes tartású asszony volt. Erős virágszál, amely már régen érettre nyílott a hosszú évek alatt. Kerek, szabályos arca felfogta a piaci napot, kerek szeme kőszénként fénylett. Ezüst haja, az a vastag, ércfényű haj, amibe beletörött az évek ollója, egy copfban folyt alá a hátán. Még mindig kapuvári népviseletet hordott a höveji csipkés köténye alatt.

A piac.

A hajnali pára szürke kárpitként borult a soproni piacra. A kárpit alatt, benn a piacon kicsi áruszállító taligák nyögtek, nyikorogtak a rájuk rakott teher alatt. Nem csak az emberek nyelve, de az eső is megeredt. A feltámadó széltől kipirosodott az égboltozat alja, izzott kékesvörös fényben mint a vassalak.  Érces kongással mordultak egymásra a város harangjai; a piac krákogva, pörölve ébredezett.

Minden kezdet nehéz.

Itt bent… Bent a  piacon kezdtem a „koszorúzást”. Minden évben egy hétig árusítok, mindig itt, ezen a szent helyen, és mindig csak ekkor; mindenszentek tájékán.

A portékájukat maguk készítő és maguk kínáló időstermelők, asszonyok és férfiak elfogadtak. Segítettek, megmutatták hogyan lehet megfogni a vásárlót, hogyan lehet többet eladni a semminél. Kínálni kell az árut, dicsérni, felemelni, felemelve körbeforgatni. Akin látszik a jólét, mert látszik, azt hívjam nyugodtan nagyságos asszonynak, akin nem látszik, azt szépasszonynak, ha szép, ha nem szép. Lesz, aki megmosolyog, és lesz aki a…száját húzza,  de az emberi hiúság sokakat vásárlásra bír. Ha nem is vesznek semmit, legalább nézzenek végig a portékákon, talán majd a másod- vagy harmadnapon ők is vásárlók lesznek.

A tősgyökeres kofákkal más a helyzet. Nehezen fogadják és tűrik meg maguk mellett a friss jövevényt. Hiába áztunk-fáztunk  együtt itt bent, a piacon. Csak kívülállónak tartanak, a neki-nekilóduló hózáporok ellenére sem tesznek „latyakot” a nyelvükre. Csak a Jóisten a tudója, hová kívánhattak, és csak remélhetem, hogy nem a pokolba.
- Mert figyeljen ide! Figyelje meg őket, de ne feltűnően. Csak figyelje őket! Mit lát? Látom, hogy semmit sem lát. Valójában ezek az emberek régi jó, vidéki (piacos) emberek. Ami valójában annyi, mint az Istenhez legközelebbi helyet elfoglalni e földi paradicsom csúcsán. Lehet, hogy önzővé és iriggyé váltak, de legalább önmagukkal elégedettek, és lehet, hogy a templomban állva mondják:” Uram, irgalmazz nekünk bűnösöknek!”, de csak a formaság kedvéért, mert ezek a szavak írva vannak az igében.

Vásárlók

Mindjárt a hét első napján megállapítottam, hogy a vásárlók sem sokat változtak az előző évekhez képest. Hovatovább az érzékszerveik sokkal rosszabbul működnek, különösen a hallószervük került rosszabb állapotba, de annyira, hogy a köszönésemre fülük botját sem billentik. Sokat beszélek, míg valaki esetleg valakik megállnak és válogatnak a mindenszenteki koszorúkból. Előfordul az is,, hogy meglepnek, akár a legyek dongnak körülöttem, olyankor zsong a fejem. 
Hej, koszorú… énekeltem, mikor már belefáradtam a - tessék, tessék, koszorút vegyenek- örökös ismétlésébe  a koszorúk emelgetésébe és a hétszentség örökös emlegetésébe. Persze megértem az embereket.

Végletek

Voltak, akik elutasították a kínálásomat, nem éltek vele. Mondván, hogy nekik nem kell a koszorú. Olyankor mondtam, hogy „szerencsés család”. Sokukon látszott a szomorú- nyomorúság, de a mindenkori türelmes szegénység nem engedte meg a „ nagy kiadást”. Ők inkább fenyőágat és mécsest vásároltak vagy a nagyvirágú krizantémmal emlékeztek.

Aztán a másik véglet: a nagy, kirívó masnikkal átkötött túldíszített koszorúkat keresték, olyanokat amelyek a sírokról már messziről látszanak, és a színesen lobogó  pántlikák egyenesen vezetik majd a rokonságot a le- vagy éppen felmenő ágon nyugvó rokonhoz, aki békésen pihen, és mit sem sejt a felette kanyargó életből.

Végül...

-                    Tessék! Melyiket szeretné?
-                    Azt a középső kettőt kérnem, azokat a közepes árúakat.

-                     Szomorúak a koszorúk, akár a Mindenszentek.
-                    Köszönöm, akkor egy év múlva találkozunk, ha megéljük!
- Koszorút tessék! - hallottam kifelé menet az ismerős hangot a piacról